100 milliót is spórolhat az értékbecslő a vevőnek!

100 M forinttal túlárazott ingatlan becslését kérte egy vevő ügyfelelem.

100 M forintot spóroltam meg egy vevő ügyfelelemnek.

Egy ügyfelem azzal a kéréssel hívott fel, hogy Szentendre belvárosában nézett ki egy közel 300 M forintért hirdetett ingatlant és szeretné, ha készítenék neki egy ingatlan értékbecslést, hogy megéri e az árát.

Az ilyen esetekben előfordul, hogy a mostani tulajdonos nincs tisztában a tulajdonával. Ezalatt azt értem, hogy esetünkben nem tudta, hogy az ingatlan műemlékvédelem alatt áll és régészeti lelőhelyként is számon tartják.

Ez már önmagában hordoz némi kockázatot, például egy átalakítás folyamán.

A másik furcsa kérdés az alapterület és az összes hasznos terület  meghatározása. Akármilyen szépen van felújítva egy ingatlannak a  földszint alatti része, az attól még szuterénnek számít és csak 50%-át vesszük figyelembe.

A harmadik probléma a vizesedés. Az ingatlanban voltak falrészek, amelyeken látszódott a viz nyoma és bár erős és rugalmas festékkel volt takarva, attól az még meglátszik és mérhető is.

Mindezeket összeadva az jött ki, hogy a pici kínálat függvényében még a 200 M forintot sem éri el a reális ára. Az ügyfelem ennek fényében próbált vételi ajánlatot tenni, természetesen eredménytelenül. így viszont nem költött el egy halom pénzt egy olyan ingatlanra, ami nem éri meg az árát.

Ilyen esetben ez a legjobb, ami történhetett, mert akármilyen csábító egy felújított ingatlan, ha megkaparjuk és találunk problémát az lehet, hgy több tízmillió forintunkba fog kerülni.